Különleges növények

1. Cedrus deodara - Himalájai cédrus

Elterjedése, élőhelye a Himalája nyugati és középső vonulatain honos Kelet-Afganisztántól az indiai Garhwal megyéig (Delhi délköréig) az 1200–3500 m közötti magasságokban található. Az alsóbb, dús növényzetű, szubtrópusi övben himalájai jegenyefenyővel (Abies pindrow), feljebb, arododendronos örökzöld-lombhullató erdőkben a himalájai selyemfenyővel (Pinus wallichiana) elegyest nő. Fentieken kívül mégNepál nyugati részén, a Kurnauli-völgyben fordul elő; összesen mintegy 500 ezer hektáron.

Megjelenése

Magassága elérheti az 50 m-t. Koronája a fiatalon is lecsüngő ágvégekkel festői, széles, kúpos; idősebb korában ernyősödő, ilyenkor a libanoni cédrusra (Cedrus libani) emlékeztet. Kérge szürke, sima vagy már fiatalon sűrűn, durván pikkelyes. Sötétszürke, érett hajtásai világosak, szőrösek. 3–7 cm-es tűi a cédrusfajok közül a leghosszabbak: a hosszúhajtásokon szórt állásúak, a törpehajtásokon örvszerű csomókban állnak, egyedenként eltérően hamvasak. Tobozai is a legnagyobbak a nemzetségben (7–11 cm-esek), megnyúlt tojásdad alakúak, csúcsuk felé keskenyednek, lekerekedők (a csúcsuk nem süllyed be úgy, mint ez gyakran a libanoni cédrusnál látható).
 

2. Cedrus deodara ’Glauca pendula’ -Csüngő ágú himalájai cédrus

Cedrus deodara csüngő ágú változata.

 
3. Európai valódi ciprus /Cupressus sempervirens/

A jellegzetesen mediterrán növényt dísznövényként termesztik, vagy szélfogó sövényként ültetik. A szürkésvörös kérgű fának kis, háromszög alakú pikkelylevelei 4 sorban, tetőcserépszerűen egymásba borulnak és az egész ágat beborítják. A termős virágzatok alkotják a tobozokat. A horgas csúcsú tobozpikkelyek eleinte húsosak, dereszöldek, majd megfásodnak.

Gyógyhatása

Az oligomer flavonok enzimgátló hatásúak. Ez a laboratóriumi körülmények között bizonyított tulajdonság magyarázza érvédő szerepüket a visszérbetegségek kezelésében.

Felhasználása

Mivel hatékonynak bizonyult valamennyi visszér-elégtelenség kezelésénél, a ciprus tobozát lábdagadás, visszértágulat és aranyéresetében ajánlják. A ciprust egyébként gyakran használják vadgesztenyével és őszi csodamogyoróval együtt.

A ciprustoboznak a mai napig még tartós kezelés esetén sem mutatták ki semmilyen mérgező hatását.

 

4. Abies pinsapo /Andalúziai jegenyefenyő/

A többi fenyőhöz hasonlóan az északi flórabirodalomban honos; egyes fajai Eurázsiában, mások Észak-Amerikában élnek. Európában elterjedési területe a lucfenyőéhez közeli. Síkvidéken már csak a kontinens északi részén fordul elő; ettől délebbre a hegyekben nő, mint a legmagasabbra kapaszkodó erdőalkotó faj. A közönséges jegenyefenyő a 19. század elején még az Északi Kárpátokban is gyakori volt, de a nagyüzemi erdőgazdálkodás bevezetése után állományainak többségét a gyorsabban növő közönséges lucfenyővel váltották fel.

Megjelenése

Kedvező feltételek mellett a jegenyefenyő akár 60 méter magasra is megnő. Törzsének átmérője elérheti az egy métert, életkora az ötszáz évet. A törzse pirosas-barna, kérge sekélyen barázdált. Ágai sűrű örvökben nőnek, koronája kúp alakú. Az alsó ágak közvetlenül a föld felett nőnek ki, és a talajjal érintkezve legyökereznek.
Gyökerei többé-kevésbé vízszintesek; sekélyen terülnek szét, ezért a jegenyefenyő vékony talajréteggel takart, sziklás felszíneken is megél. A talaj felszínén is kúszó gyökerek zárt erdőben sűrű szövedéket alkotnak.
A jegenyefenyőt egytűs fenyőnek is nevezik, mert négyszögletű, ritkán oldalvást lapított tűi egyesével, fésűsen sorakoznak a hajtásokon. A szúrós tűlevelek kb. 3 cm hosszúak, felül sötétzöldek, az alsó oldalukon két fehér sávval, amiken gázcserenyílások és viaszpöttyök sorakoznak. A levélalap korongszerűen kiszélesedik, ezért a száraz levelek nem hullanak le. Illóolajaik nem szabadulnak fel; a levelek illatát csak akkor érezhetjük, ha megdörzsöljük őket.
Porzós virágzata az előző évi törpehajtásokon nő a tűk hónaljában – egy-egy hajtáson 2–6 barka. A zöldes-barnásból kárminvörösre érő, erősen gyantás tobozok a hajtások csúcsain nőnek; a hengeres tobozok a korona felső részén függőlegesen állnak, mint a gyertyák. A toboz pikkelyei spirálisan rendeződnek el. A jegenyefenyő tobozai – a cédrusokhoz hasonlóan, a többi fenyővel ellentétben – még a fán széthullanak.
 

5. Abies pinsapo ’Glauca -Andalúziai jegenyefenyő ’Glauca változata

Abies pinsapo ( spanyol Fenyő ) egy faj fenyő őshonos Dél- Spanyolországban és Észak- Marokkóban . Kapcsolódó más fajokra mediterrán fenyők tartják a andalúz nemzeti fa , őshonos az andalúz hegyekben. Spanyolországban, úgy tűnik, a magasságban 900-1,700 méter (3,000-5,600 ft), a Sierra de Grazalema tartományban Cádiz és a Sierra de las Nieves és Sierra Bermeja, mind a közeliRonda tartományban Málaga . Marokkóban, akkor csak a Rif hegység magasságban a 1,400-2,100 méter (4,600-6,900 ft) A Jebel Tissouka és a Jebel Tazaot .

Leírás:

Abies pinsapo egy örökzöld fa nő a 20-30 m magas, kúpos koronával, néha egyre szabálytalan a korral. A levelek a 1,5-2 cm hosszú, sugárirányban körül a hajtások, és erősen kékeszöld halvány kék-zöld, széles sávok fehéres viasz mindkét oldalon. A kúpokhengeres, 9-18 cm hosszú, zöldes-rózsaszín lila lejárat előtt, és sima a murvalevél mérleg rövid és nem exserted. Amikor érett, szétesnek, hogy kiadja a szárnyas magok .
A marokkói fajta, Abies pinsapo var. marocana vagy a marokkói fenyő , különbözik a levelek kevésbé erősen kékeszöld és a kúpok valamivel hosszabb, 11-20 cm hosszú.
A fajta A. pinsapo "Glauca" nyert a Királyi Kertészeti Társaság 's Award of Garden Merit . [ 1 ]

 

6. Pseudotsuga -Amerikai zöld duglasfenyő:

Származása, elterjedése

A nemzetség az északi flórabirodalomban cirkumpacifikus, tehát a Csendes-óceán északi medencéjének partvidékén honos — három faja Észak-Amerikában, kettő Japánban, illetve Kínában.
Az amerikai duglászfenyőt értékes faanyaga miatt Európa egyes vidékeire is sikerrel telepítették be.

Megjelenése, felépítése

Nagy termetű fa. Eredeti termőhelyén száz méternél is magasabbra nőhet; Magyarországon legnagyobb példánya 32 m magas. Törzsének átmérője elérheti a 2,5 m-t. Az eddig ismert legnagyobb példány egy parti duglászfenyő volt, a Mineral Tree (Washington állam Lewis country megyéjében, Mineral kisváros határában). Ez a fa 1930-ban, amikor kidőlt, 1030 éves és 120 m magas volt; térfogata elérte az 515 m³-t. A jelenlegi legnagyobb példány az Oregon állam Coos county megyéjében álló, 100,3 m magas Brummitt Fir.
Megjelenése és lombozata a lucfenyőéhez hasonlít. Vörösbarna hajtásain sűrű pöttyök sorjáznak.
Lágy, hajlékony, 2–3 cm hosszú, 2–3 mm széles, lapos, egyenes levelei megdörzsölve narancsillatúak. A hosszú, lágy, lapos tűlevél fonákán két sor vékony, fehér légzőnyílás fut végig. A lehulló levél helyén a hajtásokon kerek heg marad.

 

7. Araucaria araucana /Chilei fenyő/

A chilei araukária (Araucaria araucana) a tűlevelűek (Pinopsida) osztályának a fenyőalakúak (Pinales) rendjébe, ezen belül azaraukáriafélék (Araucariaceae) családjába tartozó faj.

Előfordulása:

A chilei araukária Dél-Amerika rideg éghajlatú déli csücskéből (Argentína és Chile) származik, és még Nyugat-Európa enyhe telű tájain is megmarad védelem nélkül a szabadban.

Megjelenése:

Fiatal korábban még a tipikus fenyőfa alakot mutatja, később azonban széles, ernyő alakú vagy csaknem lapos lesz. Német nevét „kígyófenyő”, hosszú, görbe, csak kevéssé elágazó ágainak köszönheti, széles, hegyes tűlevelei sok évig megmaradnak
 

8. Cupressus funebris /Szomorú vagy könnyező ciprus/

A nyugat-kínai Szomorú - vagy Könnyező ciprust (a Cupressus funebris-t) hosszan lecsüngő, síkban rendezett vesszői, hajtásai és apró tobozai miatt több rendszertani munka nem a valódi, hanem az álciprusokhoz (Chamaecyparis) sorolja. Valóban hasonlít a Szavára hamisciprushoz (Chamaecyparis pisifera), ezért azzal sokszor össze is téveszthető. A Könnyező ciprus tobozai azonban a második évben érnek - mint általában a valódi ciprusoké - és tobozpikkelyenként nem két (mint a Szavára hamisciprus), hanem 3-5 magot érlelnek.

Noha a növényeket nem szerencsés rangsorolni, erről a ciprusról mégis elmondható, hogy a legszebb szubtrópusias hangulatú pikkelyes fenyőféle a mérsékeltöv déli részén még termeszthető fajok között. Hazájában termetes fa is lehet 10-20, ritkán 30 méteres magasságával. Hajtásai hosszan lecsüngők, világoszöldek, hamvasak, fátyol-könnyed hatásúak, kissé páfrányszerűek, váltakozva jobbra-balra elágazók, csavarodva változó síkokat alkotnak. Kissé „rongyos” szomorúsága (az angolban innen a Könnyező ciprus név) megkapó látvány. Kelet-Kínától a Himalájáig talán ezért ültetik oly gyakran kolostorkertekbe, templomudvarokba és temetőkbe. Mindazonáltal korántsem szomorú, ellenkezőleg, világos lombozatával könnyű, vidám, déli hangulatú fa. Környezetében közel sem kelt olyan hideg, ünnepélyes hatást, mint a szomorú álciprus formák és más északi csüngő fenyők.

Tobozai 6-8 pikkelyűek, az éves hajtásokon zöldek, szürkésen hamvasak, szarvacskájuk kissé visszafelé hajló. Tobozonként megközelítőleg 20-40 magot érlelnek.

A Szomorú ciprust sokáig a fagyérzékeny fák közé sorolták, ezért mérsékeltövi telepítésével Nyugat-Európában hamarosan felhagytak. Szabadban élő szép példányt csak a legenyhébb óceáni területeken és a déli mediterrán parkokban láthatunk.

A Jangce völgyének alacsonyabb mészkőszirtjein és a völgyben telepített pompás példányok enyhe szubtrópusi, csaknem folyamatosan növekvő típust képviselnek, szemben a közép-kínai szecsuáni hegyek 1200 méteres termőhelyein kialakult típusokkal. Ezek rövidebb hajtásúak, biztosabban fejezik be évi növekedésüket, leállnak és az enyhe időt követő hirtlen fagyokat is jól elviselik. Csak ez lehet az oka annak, hogy a Camus francia botanikus 1914-es leírásában is mínusz 10 C-fokban jelölte meg a Szomorú ciprus fagytűrési határát, továbbá Alfred Rehder föl sem vette a hidegtűrő fákról írt nagy összefoglaló munkájába. Az azóta eltelt időszakban egészen mást tapasztalhattunk. E gyönyörű ciprusfaj példányai a badacsonyörsi Folly arborétumban húsz év óta kitűnően állják a tél megpróbáltatásait.

Azóta sok mag került Magyarországra, főleg a kínai Kunmingi Botanikus Kertből. A növények a legmostohább körülmények között is jól teleltek, némi bronzos színeződéssel, teljes nyugalmi állapottal készültek fel a télre. Ezzel azt is bizonyították, hogy ez a ciprusfaj az angolok kontinentális típusú növényeihez tartozik, amelyek igénylik a meleg nyarat és az őszi felkészülést ahhoz, hogy átteleljenek. Ennek feltételeit nálunk biztosabban megkapják, mint az enyhe telű szigetországban.

A Szomorú ciprus könnyen szaporítható, a hazai magok csíraképesek, és dugványról is jól gyökeresedik. A ciprusoknál általában javasolt házi szelekció, itt is jótékony hatású. A legszebb példányokat ültessük ki végleges helyükre és már az 1 éves magoncokat is az időjárás viszontagságai mellett neveljük. Az őszi átültetésre és telepítésre, a takaratlan konténeres teleltetésre érzékeny. Telepítéskor vegyük figyelembe, hogy a lágyan csüngő növény annál szebb, minél hosszabbak a hajtásai, és - hosszú tenyészidejű növény lévén - hajtásainak beérését a bőséges meleg segíti. Ezért üde talajba ültessük úgy, hogy a növény tövére árnyék essen, miközben lombját a nap nagyobb részében nyílt fény érje, vagy legalább felmelegedett falak hősugárzása pótolja az árnyékos órákat.

 Zárt, de nem sötét udvarok, lépcsős, támfalas környezet emeli ki legjobban e fa szépségét. Nálunk aligha nő 3-5 méternél magasabbra, ezért a nagyobb gyepfelületek elnyelik, ott legfeljebb kisebb csoportokban mutatós. Szabad állásban általában aljáig zárt, a magasságánál is szélesebb bokorfa lesz. Szubtrópusias hatású örökzöldek, vagy falak közelében is törzses fává növekedik, illetve az alsó ágakat levágva ilyen fácskává nevelhető. Ilyenkor ne törekedjünk az egyenes törzs kialakítására, a kissé elhajlított, visszaívelő törzsű növény hangulatosabb, természetesebben illeszthető környezetébe. 

Szerző: Dr Debreczy Zsolt

9. Cupressus arizonica /Arizóniai ciprus/

Az arizóniai ciprus vagy arizonai ciprus (Cupressus arizonica) a ciprusfélék családjába tartozó növényfaj.

Jellemzése:

Gyors növekedésű, szélesebb kúp alakú, 20-30 méter magasságot is elérő fenyőfaj. Pikkelyleveles hajtásai felfelé törőek. Tobozai gömb alakúak, érés után száraz pikkelylevelei felnyílnak.
Meleg és napfénykedvelő, szubmediterrán területeken gyakran ültetik dísznövényként. Ismertebb fajtái:

•  'Culimnaris' – keskenyebb kúp alakú
•  'Glauca' – elterjedtebb, ezüstös alakok gyűjtőneve.
   

10. Picea /lucfenyő/

A lucfenyő (Picea) a fenyőfélék (Pinaceae) egy nemzetsége. Kb. 36 örökzöld, tűlevelű fafaj tartozik ide. Az északi mérsékelt és sarkvidéki (tajga) éghajlaton találhatók meg. A lucok tekintélyes méretűek, a kifejlett példányok 20–60, legfeljebb 95 méter magasak is lehetnek, felismerhetők kúp alakú koronájukról, csavarodó ágaikról. A tűlevelek általában négyélűek, szórt állásúak; a tobozpikkelyek vékonyak, nem lehullók.[1] A tűlevelek egyenként nőnek az ágakon spirális elrendezésben, minden tű egy-egylevélpárnán (pulvinus). A tűlevél 4–10 éves korában hullik le, az ottmaradt levélpárna az ágat durva tapintásúvá teszi (más nemzetségekben az ágak általában simák).

Tudósok Nyugat-Svédország hegységeiben rábukkantak közönséges lucfenyők egy klónból álló kolóniájára, aminek életkora 9550 évével a világ legöregebb élő fakolóniái közé tartozik (a gyökerekből képes újra és újra kihajtani, a legidősebb gyökerek életkora volt 9550 év a szénizotópos kormeghatározás szerint). 

• himalájai hosszútűs luc (Picea smithiana). Nyugat-Himalája.
• Picea alpestris Európa, Alpok; ritka. Gyakran a P. abies változatának tekintik (hibrideket is alkot vele), de tobozaik 
• japán luc (japán tigrisfark-luc, Picea torano, Picea polita). Japán.
• kínai tigrisfark-luc(Picea neoveitchii). Északnyugat-Kína (ritka, veszélyeztetett).
• szerb luc (Picea omorika). Szerbia; endemikus faj; fontos kerti fenyő.
• szürke luc (Picea glauca). Észak-Amerika északi része.
• szúrós luc vagy ezüstfenyő (Picea pungens). Észak-Amerika, Sziklás-hegység. Fontos kerti fenyő.